Vérebek. A közhiedelemmel ellentétben nem emberfogó, hanem vadászkutyák. A sebzetten menekülõ csülkös vad csapását követik segítségükkel, hogy veszendõbe ne menjen a trófea és a vad nagyértékû húsa. Az angol fajtákat többnyire kedvtelésbõl tartják, bár a rendõrség elvétve nyomozókutyaként is használja. 1. Hannoveri véreb. A hajdani "Laitihuntból" (Leithund) - vezetõkutyából - tenyésztették ki a hannoveri hercegi udvarban a XIX. század elsõ harmadában. Nehézkes, erõs csontú, 50-60 cm magas, masszív, széles koponyájú, többnyire szarvasrõt színû, arcrészén gyakran fekete "maszkot" viselõ fajta. Kiváló szaglású állat, mely akár 48 óra elmúltával is képes követni a sebesült vad vércsapását. 2. Bajor hegyi véreb. A hannoveribõl és a hajdani bajor hegyi kopóból tenyésztették ki. Könnyebb, magas hegyi vadászatra alkalmasabb fajta. 45-50 cm marmagasságú, szarvasrõttõl zsemlesárgáig változó színû, arca gyakran maszkos. teljesítménye elmarad az elõzõ fajtáétól, vaddisznóvadászatokhoz viszont alkalmasabb. 3. Angol véreb (bloodhound). Õsrégi, állítólag már i. sz. 1000 körül is létezõ fajta. Nyugodt, jóindulatú, kiváló szaglású, igen ráncos bõrû, rövid szõrû, fekete vagy különbözõ árnyalatú, esetleg fehérrel tûzött, vörös színû, 60-70 cm marmagasságú, erõteljes alkatú állat. Az angolok vadászatokon használták, a háború idején emberek utáni vadászatra. Ma inkább csak kedvtelésbõl tartják. 4. Bassethound. Több változatban ismert, a vérebek közé sorolható, laza bõrû, rendkívül nagy, lógó fülû, hosszú testû, tacskólábú, 30-32 cm magas, egyre inkább divatba jövõ fajta. Ma már kényes luxuseb, melyért elképesztõ összegeket kérnek a tenyésztõk.