SPÁNIELEK. Mint nevük is mutatja, Spanyolországból eredõ kutyafajta. A testük kicsi, a fülük és a szõrük hosszú. Régi fajták, már XIV. századi kéziratok is emlegetik õket. Különösen a solymászok kedvelték, akik a spánielek által felhajtott szárnyas vadra eresztették madaraikat. A flamand festõk képein, régi fametszeteken és rézkarcokon gyakran lehet látni spánieleket. A sörétes puska általános elterjedésével vadászati jelentõségük erõsen csökkent. Feladatkörüket ugyanis bármelyik jó képességû vizsla el tudja végezni. Újabban kezdenek a vadászok újra érdeklõdni irántuk. Kedvtelésbõl egyre többen tartják, mind több változatát alakítják ki. Hajlamosak a fülgyulladásra, ezért fülüket idõnként tisztítani kell. 1. Cocker-spániel. Ma az egész világon kedvelt, bár meglehetõsen kényessé vált fajta. Bármely "vadászkutya"-színben elõfordulhat. Marmagassága 36-40 cm. Csendes, nyugodt természetû, ezért városi tartásra kimondottan alkalmas. 2. Springer spániel. Egy Bonghey nevû angol tenyésztette ki 1812-ben. Feltehetõen különbözõ szetterek és spánielek származéka. A kontinensen is hamar elterjedt. Nagyobb, erõsebb a cockernél, de tulajdonságai hasonlók. Marmagassága 40-50 cm, Jó elhozó, hellyel-közzel vércsapás követésére is használják. Általában fehér-fekete vagy vöröses színû. 3. Német füjészeb. Természete eltér a spánielekétõl: sokoldalúbb, inkább a német vizslákhoz hasonló, de a vadat nem jelzi. Fõleg a városban lakó vadászok kutyája. Két színváltozatban - szürke és barna - tenyésztik. Ma még kimondottan vadászatra használják.